A tökfőzelék megosztó étel, sokan nem szeretik, pedig nagyon friss és ízletes fogás lehet, ha jól készítjük el. Tipikus nyári étel, azonban mi egész évben szívesen fogyasztjuk… na jó, hogy pontosítsak… a család ¾-e szívesen fogyasztja. Nyáron amikor sok tök és cukkíni van a kertben, akkor reszelve le is szoktunk fagyasztani belőle – így szezonon kívül is van mihez nyúlni ha főzelékre vágyunk.
Feltétként sajtos mini-fasírtokat készítettem mellé, hogy a legkisebb családtagnak is kedvében járjak. Na, így már mindenki maximálisan elégedett volt!
Lássuk a receptet, készítsétek el velünk Ti is!
Hozzávalók 4 személyre:
Elkészítés
1 Első a tökfőzelék, mivel amíg fő, lesz időnk a fasírtot is előkészíteni. Az egyik vöröshagymát apróra vágjuk és megpirítjuk. Rátesszük a tököt, és felöntjük kb 500 ml vízzel (vagy alaplével). Megvárjuk míg felforr, majd kaporral, sóval és borssal ízesítjük. Ha ételízesítőt is használnánk, mindig válasszuk a tartósítószer és ízfokozó mentes változatot – lehet kapni már kizárólag szárított zöldségekből és sóból álló keveréket is!
2A főzeléket kb 20 percig főzzük. Ezután egy nagy merőkanálnyi tököt kiszedünk egy tálba, hozzáadjuk a tejfölt és a keményítőt, majd leturmixoljuk. Ezt visszaöntjük a maradék tökhöz, forralunk egyet rajta, és el is készült a főzelékünk.
3 Fasírt: A felkockázott vöröshagymát olajon megdinszteljük. Én az apró kockára vágott fokhagymát is át szoktam pirítani, hogy ne legyen annyira erős íze. Ha kissé kihűlt, hozzáadjuk a darált húshoz, majd ráütjük a tojásokat is. A Zsemléket kettévágom, majd kenyérpirítóban megpirítom. Nekem sokkal jobban ízlik így az íze, mintha sima szikkadt zsemlét használnék. Ha kész, egy kis vízbe, vagy tejbe áztatom és szétnyomkodom őket.
4 A beáztatott és jól kifacsart zsemléket is a darált húshoz adjuk. Megfűszerezzük sóval, borssal és pirospaprikával, majd golyócskákat formázunk belőle. A kb 1×1 cm-es darabokra kockázott sajtot a fasírtgolyók közepébe nyomkodjuk, majd kevés zsemlemorzsában megforgatjuk a gombócokat.
5Forró olajban kisütjük a fasírt gombócokat, majd a főzelékkel együtt tálaljuk.
Jó étvágyat!
Milyen sajtot használtunk?
A fasírthoz trappista sajtot használtunk, de természetesen nyugodtan használhatod a kedvenc sajtodat, ami van otthon! Akár mini mozzarella sajttal is finom lesz. Ismerd meg hozzávalóinkat még jobban Sajtlexikonunk segítségével!
Kipróbáltad? Hozzászólnál?
Oszd meg velünk véleményed, vagy saját recepted Facebook oldalunkon!
Instán is megéri követni bennünket, ott extra tartalmakkal várunk! Ne feledd: #sajttalmindenjobb !
